2014. augusztus 26. kedd 16.45 — Választmányi ülés

A tervezett napi rend:
– anyagi helyzetkép,
– beszámoló a nyári táborokról,
– tájékoztatás az Egyesület közhasznúvá nyílvánításáról,
– az Évadnyitó program tervezés,
– tájékoztatás az Opel Astrával kapcsolatosan,
– egyebek. — Várunk szeretettel!

“2014. augusztus 26. kedd 16.45 — Választmányi ülés” bővebben

Nyomkereső tábor vége

Évek óta tervezzzük a Nyomkereső táborainkat, és most meg is valósult. 5 napot voltunk Dánfokon és környékén. Elmondható, hogy tartalmas program lett, ami olykorzsúfoltat is jelentett. Több alkalmi vendégünk-munkatársunk is megfordult nálunk, és volt aki sütit küldött, dinnyét hozott stb.

Most egy kisebb galéria és talán beszámoló is várható, addig ennyi.

“Nyomkereső tábor vége” bővebben

Alföldi KIE nap és 170. születésnap!

Örömmel várunk immár hagyományosnak mondható Évadzárónkra és Alföldi KIE napunkra, melyet ismét a jaminai Evangélikus Egyházközséggel közösen szervezünk június 7-én, szombaton 9.00 órától! Programterv a meghívóban.

RÁADÁSKÉNT a KIE 170. szülinapját is ünnepeljük már péntek estétől! 🙂 19.00 órától áhítattal, szendvicsvacsorával, tortával, játékkal várunk Benneteket!

Az ebéd miatt köszönjük, ha visszajeleztek, hányan jönnétek.

utólag: péntek, szombat és  Csaba TV

“Alföldi KIE nap és 170. születésnap!” bővebben

2014. június 10. kedd 16.45 — Választmányi ülés

A tervezett napi rend:
– Előző ülés áttekintése
– Pénzügyeink: pályázatok, adománygyűjtés, teremhasználati igények
– Évadzáró után, táborok előtt (nyomkereső, norvég-cserkész, KIE és bibliatábor)
– LISZI- Bibliaórák júliusban
– Beszámolók: Spájz a Centerben, Képzés a Körösök-Völgyében,
– Családi nap: Y's Men
– Egyebek — Várunk szeretettel!

“2014. június 10. kedd 16.45 — Választmányi ülés” bővebben

2014. május 24. — Családi nap

Ezen a szombaton 9:00 órakor indulunk a KIE házból, Póstelekre. És ott leszünk. Estig, vagy ameddig jól érezzük magunkat.
játék: tollas, pétanque, sudoku verseny, indiaka, csapatjéték meg minden féle
kaja – megcsináljuk ebédre, de hozhatsz is, főleg sütit
show műsor féle, de erről ne többet
Y's Men megbeszélés – annak aki érintett vagy akit érdekel
beszélgetés, éneklés, meg bármi ait kitalálunk és összehozunk 🙂

“2014. május 24. — Családi nap” bővebben

2014. május 13. kedd 16.45 — Választmányi ülés

A tervezett napi rend:
előző ülés áttekintése, 
beszámoló pénzügyi helyzetképünkről, 
tájékoztató a közgyűlés utáni teendőkről, az aktuális pályázatokról, 
az Alföldi KIE nap tervezése, 
beszámoló a Lakásszövetkezeti közgyűlésről, 
Egyebek. — Várunk szeretettel!

“2014. május 13. kedd 16.45 — Választmányi ülés” bővebben