Iskolai közösségi szolgálat – a KIE-ben is
2016. január elseje után az érettségi vizsga bizonyítvány kiadásának feltétele 50 óra „közösségi szolgálat” elvégzésének igazolása.
„Közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.”
A KIE lehetőséget kíván biztosítani a középiskolások számára, hogy eme önkéntes tevékenységet szervezett keretek között teljesíthessék. Ehhez megállapodást kötünk az érintett iskolákkal – néhány oktatási intézménnyel már van is ilyen megállapodásunk.
Aktuálisan a Nyomkereső és a Hatunk (esetleg a Klub) programjain való részvétel tekinthető ilyen tevékenységnek, valamint az egyes nagyobb, nem rendszeres eseményeinken való munkavégzést is le tudjuk igazolni.
Az egyesület méretéből és tevékenységéből adódóan korlátozott számú diákot tudunk fogadni, érdemes egyeztetni és tájékozódni, kinek mi felelne meg leginkább.
Titkárunk, Szikora Mihályné (szikoramihalyne@kie.hu – 36 20/824-8370) intézi a hivatalos és nem hivatalos részt, meg a többit – de legalábbis képben van. És még barátságos is 🙂