(az Békéscsabai KIE (továbbiakban: KIE) felépítéséről, tisztségviselőiről, munkatársairól)
A KIE korábbi, egyesületi korszakában való szervezeti felépítését az Alapszabály határozza meg.
Ez lényegében így maradt, csak kicsit egyszerűsödött.
A szervezet "csúcsán" a Közgyűlés áll, amely a tagok összessége. A nagy horderejű döntések (tisztségviselők megválasztása, éves beszámolók elfogadása, Alapszabály megváltoztatása, stb.) mellett a tagok felvétele is feladata. Valamint esetleges viták esetén a Közgyűlés a legfelsőbb fórum, demokratikus jelleggel logikusan a tagok összessége fölött már csak a bíróság áll.
A Választmány egy kisebb létszámú (Elnökből, Alelnökből és Titkárból, valamint négy választott választmányi tagból álló) vezető szerv. A KIE folyamatos működéséhez szükséges döntéseket hozza, alapvető feladata a szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítása – vagyis hogy lehetőleg minden gördülékenyen és áttekinthetően menjen. Gyakorlat szerint nagyjából havonta van választmányi ülés, ahol az eseményeket, gazdasági kéréseket, teendőket nézzük át, szervezünk, intézkedünk.
Mind a Közgyűlés, mind a választmányi ülés szabadon látogatható, ahogyan az KIE dolgaiba is be lehet tekinteni. Sőt örülünk is, ha valaki érdeklődik a háttér teendők iránt, ha minél többen elmondják véleményüket, ötleteiket – ennél már csak az jobb, ha a megvalósításban is szerepet vállalnak.
A vezető tisztségek az Elnök, Alelnök és a Titkár. Az első kettő elsősorban képviseleti és irányító jellegű, míg a Titkár inkább szervező-működtető-adminisztratív feladatokat lát el.
Lényeges még a munkaágak szerepe. A KIE szolgáltatásai, szervezett (rendszeres) alkalmai, szükséges teendői egy-egy munkaágként alakulnak, ahol a munkaág vezetője fogja össze az adott munkatársi csapatot. A munkaágak önállóak, maguk intézik saját dolgaikat – a KIE pedig támogatja a munkát.
Részletesebb, hivatalosabb leírások a Dokumentumok oldalon találhatók.
A KIE aktuális tisztségviselői:
- Elnök: Boldizsár Tibor
- Alelnök: Szikora Mihályné (marcsi)
- Titkár: Sári Dominik
Választmányi tagok:
- Csík Gábor András
- Fábián Péter Imre
- Kovács Dávid
- Szikora Mihály